8. fejezet: BÁRÁNYBŐRBE BÚJT FARKASOK

> …kijelenthetjük, hogy mivel a vállalkozó a pénzügyi erőforrást is csak tőle szerezheti meg, a vevő az egyik legerősebb, nagyságrendi fölényben lévő ellenfél.

 

Egyrészt úgy tűnik, hogy a projektmenedzsment csupa ellenséggel van körülvéve, másrészt viszont az is igaz, hogy ugyanezek a szereplők szövetségesként is jelentkeznek ebben a játékban. Az ember hajlamos egyszerűsítésekre és jobban szereti, ha valami vagy fehér vagy fekete. Sajnos – vagy szerencsére – az élet ennél színesebb.

Itt is fontos szerepe van az időnek és az emberi tényezőnek, ezért nem lehet egyértelműen besorolni a szereplőket az „ellenség”, vagy a „szövetséges” oldalra. Attól függően, hogy a projekt melyik szakaszában és milyen érdekkörben vizsgáljuk szerepüket, eltérően viselkednek.

Rózsaszín szemüveges menedzserünket hidegzuhanyként éri a hír, bár tudott a késedelemről, de nem gondolta, hogy a barátja, pont az, akivel együtt nótáztak a bárban, érvényesíti majd a kötbért. A bárban még barátok voltak. És befészkeli magát a fejébe egy kérdés: lehetséges, hogy a barát nem is attól barát, hogy milyen az arcfelépítése, meg hogy milyen színű vagy fazonú ruhában jár?

Lehet, hogy az ellenség néha mosolyog, és hogy aki tegnap még barát volt, abból holnapra se szó, se beszéd ellenség válhat? Lehet, hogy nem is olyan egyértelmű, hogy ki barát, és hogy ki ellenség és hogy ez még az időponttól is függ? Lehet, hogy őt átverték a moziban?

A sértődött alkalmazott folyamatosan azt „kiabálja”, hogy ez egy elnyomó rezsim (rosszak a szabályozások), és hogy „szabadságot a népnek” (át kéne már alakítani a működési folyamatokat, de ne külső tanácsadók mondják meg, hanem a belső alkalmazottak), mert lám-lám, ugye hogy nem működnek a céges folyamatok. Ja, és le a királyokkal! (Hülye a főnök!) > 9.